2015. február 23., hétfő

Pál három személyes bizonyságtétele - 1Kor 4:6-13


Pál három személyes bizonyságtétele
1Kor 4:6-13 
6 Ezeket pedig, Atyámfiai, példában szabtam magamra és Apollósra ti érettetek; hogy rajtunk tanuljátok meg, hogy annak felette, ami írva van, nem kell bölcselkedni; hogy senki se fuvalkodjék fel az egyikért a másik ellen. 7 Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?
8 Immár beteltetek, immár meggazdagodtatok, nálunk nélkül uralkodásra jutottatok; vajha csakugyan uralkodásra jutottatok volna, hogy mi is veletek egybe uralkodhatnánk. 9 Mert úgy vélem, hogy az Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek. 10 Mi bolondok a Krisztusért, ti pedig bölcsek a Krisztusban; mi erőtlenek, ti pedig erősek; ti dicsőségesek, mi pedig gyalázatosak.
11 Mind ez ideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bántalmaztatunk is, bujdosunk is, 12 Fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván; ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük; 13 Ha gyaláztatunk, könyörgünk: szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé egész mostanig.

I. Tanulságul lettünk: „rajtunk tanuljátok meg” – 6-7. v.
n Korábban azt hangsúlyozta az apostol, hogy nem akar másról tudni, mint Jézus Krisztusról, róla is, mint megfeszítettről. Teszi ezt annak ellenére, hogy más volt az elvárás úgy a görögök, mind a zsidók részéről.
n Most azonban úgy tűnik, hogy a megfeszített Krisztus mellett az apostol önmagáról ír. Pál apostol neve és személye belekerült az igehirdetésébe! Miért kellett ennek így történnie? Vajon nem jelenti ez az üzenet köz­ponti gondolatának megváltozását?
n Az igehirdetésének továbbra sem Pál apostol a központja, hanem Jézus Krisztus. Ám az Úr Jézus munkájának szemléltetésére, mintegy személyes illusztrációként, az apostol saját nevét, személyét, megtapasztalását mondja el. Az igehirdetés nem róla szól, a mondanivaló nem belőle ered, a tanulságok nem az ő életéből vonható le, hanem Jézus Krisztusból – de mindezek szemléltetésére saját példája igenis, megfelel.
n Minden biblikus igehirdetés­ben Jézus Krisztus van a központban, illetve a Róla szóló evangélium. A baptista igehirdetésben, tanításban, bizonyságtételekben mindig ez a cél. A Jézus Krisztus munkáját viszont az igehirdető szemléltetheti saját példájával is. Nem ez az üzenet, csupán az üzenet csatornája, továbbítója.
n Épp ezért, az igehirdető számára kísértés lehet, hogy az eszköz felváltsa magát a tartalmat! Fennáll az a kísértés, hogy a fő téma maga az igehirdető személye lesz, nem pedig Jézus. Amikor bizonyságot teszünk, akkor nem a saját életünk kiteregetése a célunk, hanem Jézus Krisztus munkájának bemutatása, nevének felmagasztalása. Nem egocentrikusnak, hanem krisztocentrikusnak kell lennie az üzenetünknek. Ilyen módon csak az tud prédikálni, aki ismeri Őt.

II. Látványossággá lettünk: „látványossága lettünk a világnak” – 8-10. v.
n A 8. vers nem a korinthusiak dicséretét tartalmazza, hanem azt, amit a korinthusiak magukról gondoltak és mondtak. A gyülekezet tagjai nem voltak betelve, meggazdagodva és uralkodásra jutva. Az apostol ugyanis ezt kérdezi: „vajha csakugyan uralkodásra jutottatok volna, hogy mi is veletek egybe uralkodhatnánk”
n A korinthusiak véleménye elbizakodottságukat mutatta. Felfuval­kodottak. Úgy gondolták, már földi életük során elérhetik a teljességet. Az életük jelenlegi időszakában teljes mértékben kibontakozhatnak számukra az Isten ajándékai. Gya­korlatilag itt és most akarnak a mennyországban élni!
n A golgo­tai keresztáldozat sokak által egy gyalázatosnak ítélt esemény volt, de az a mennyei Atya legdicsőségesebb tette lett! A Jel 4-5 világossá teszi, hogy a mennyei istentisz­telet középpontjában a megöletett bárány áll. Ez a legfontosabb esemény a világtörténelemben.
n A meggazdagodás, betelés látszólag a földi mennyországot hozta el számukra – annak ellenére, hogy ezt a Szentírás a jövő eseményei közé sorolja. A korinthusiak úgy vélik, már nincs mire törekedniük. Ha már itt elérhető a cél, akkor már nincs miért küzdeni.

III. Megalázottakká lettünk: „a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé” – 11-13. v.
n Az ember természetes vágya, hogy szeretne békességben, kényelmesen élni. Az Úr Jézus viszont ezt mondta: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. (Mt 10,34)
n A világon nyomorú­ságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. (Jn 16:33)
n Pál be­mutatja mit jelent Krisztus hűséges követőjének lenni. Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim (lKor 4:16).
n A korintusi virágzó ke­reskedelmi városban, jólétben, jóllaktak és meggazdagodtak. Semmiben nem szenvedtek hiányt. Talán politikai befolyást is gyakoroltak, mert Pál azt mondja, „uralomra jutottak”. Ez előnyösnek tűnik, mert így tehet egy keveset a saját ér­dekeiért és jólétéért is... De túl korai volt az uralkodásra jutásuk! „Nélkülünk uralomra jutotta­tok.” A hívők akkor fognak uralkodni, ha az Úr Jézus visszajön. Még nem érkezett el az az idő. Még nem uralkodhatnak az Úr Jézussal együtt. Jézus még mindig a megvetett Üdvözítő. Az Ő követői is megvetettek! „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15:20).
n Szeretnénk mielőbb Krisztussal uralkodni, de előbb Krisztussal együtt szenvedni kell. Ez nem kellemes do­log, de hozzátartozik a hívő élethez. Persze ki lehet térni a szenvedések elől, ahogy a korinthusiak tették. El lehet kényelmesedni. A jóllétben, és már nem annyira egyértelmű, hogy Krisztushoz tartozol, vagy a világhoz!
n Pál önmaga példáját hozza fel. Számára a Krisztus követése megvetettséget és megaláztatáso­kat jelentett. Akik a legmagasabb tisztséget kapták a Gyülekezetben – mint az apostolok - azokat Isten utolsókká tette a világban. Ők semmit nem várhattak az élettől. Halálraítéltek voltak. De elfoglalták ezt a helyet, mert Isten ezt jelölte ki számukra. Látványossággá lettek. Látványosság, mint a színpadon vagy az arénában! Egy színdarab a nézők szórakoztatását szolgál­ja. Régen sok ezren összegyűltek a lelátókon, hogy lássák, ahogy emberek, akiket halálra szántak.
n Néró császár uralkodása alatt keresztyéneket vetettek az éhes oroszlánok elé, akik felfalták őket, miközben a lelátókon tombolt a szenzációra éhes tömeg.
n Nem könnyű bolondnak lenni Krisztusért, miközben más keresztyének megkönnyítik a maguk helyzetét. A10. versben Pál összehasonlítja az apostolok éle­tét a korinthusiakéval. Azért teszi ezt, hogy ráébressze őket, mennyire eltávolodtak az igazi keresztyén élettől. Önmagát bolondnak nevezi a Krisztusért, őket pedig okosaknak és erőseknek, mert akkor ugye, uralkodtak...
n Hogy megmutassa a korintusiaknak, mit jelent a keresztyén élet, Pál beszél a szenvedéseiről, amelyeket neki magának kell elviselnie. Ezeket a dolgokat „mind ez ideig” átélték. Ezek tehát egész életük során végigkísérték őket. Étel nélkül, ital nélkül, ruha nélkül – mindez elgondolkodtató azoknak, akik jól megy a soruk. De az Atya gondoskodása éppen a legnagyobb ínségben mutatkozik meg.


2015. február 16., hétfő

Elsőbbrendű tennivalók - Józs 5:1-15


Elsőbbrendű tennivalók
Józs 5:1-12
1 Lőn pedig, amint meghallották az Emoreusok minden királyai, akik a Jordánon túl laknak napnyugat felé, és a Kananeusok minden királyai, akik a tenger mellett laktak, hogy kiszárította az Úr a Jordánnak vizét az Izráel fiai előtt, amíg általjöttünk; megolvadt az ő szívük, és nem volt többé bátorság bennük Izráel fiai miatt.
2 Ez időben monda az Úr Józsuénak: Csinálj magadnak kőkéseket, és másodszor is metéld körül az Izráel fiait. 3 És csináltJózsué magának kőkéseket, és körülmetélte Izráel fiait a körülmetéletlenség halmán. 4 Az ok pedig, amiért körülmetélte őket Józsué, ez: Mindaz a nép, amely kijött Egyiptomból; a férfiak, a hadakozó emberek mindnyájan meghaltak a pusztában, útközben, amíg jöttek Egyiptomból. 5 Mert körül volt ugyan metélve mindaz a nép, amely kijött; de azt a népet, amely a pusztában született, útközben, amíg jöttek Egyiptomból, nem metélték körül; 6 Mert negyven esztendeig jártak Izráel fiai a pusztában, mialatt elemésztetett a hadakozó férfiak egész népsége, akik Egyiptomból jöttek ki, mivelhogy nem hallgattak az Úr szavára; akiknek megesküdt az Úr, hogy nem láttatja meg velük a földet, amely felől megesküdt az Úr az ő atyáiknak, hogy nékünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. 7 Fiaikat állította azért helyükbe, ezeket metélte körül Józsué, mert körülmetéletlenek voltak, mivelhogy nem metélték körül őket az útban.
 8 Miután pedig mind az egész nép körülmetéltetett, veszteg lőnek az ő helyükön a táborban, míglen meggyógyultak. 9 És monda az Úr Józsuénak: Ma fordítottam el rólatok Egyiptom gyalázatát; ezért hívják e hely nevét Gilgálnak mind a mai napig.
 10 És Gilgálban táboroztak Izráel fiai, és megkészítették a páskhát a hónapnak tizennegyedik napján, este, Jerikónak mezején. 11 És ettek a föld terméséből a páskhának másodnapján kovásztalan kenyeret és pörkölt gabonát, ugyanezen a napon. 12 És másnaptól kezdve, hogy ettek a föld terméséből, megszűnt a manna, és nem volt többé mannájuk az Izráel fiainak; hanem Kánaán földjének gyümölcséből ettek abban az esztendőben.
13 Lőn pedig, a mikor Józsué Jérikhónál volt, felemelte az ő szemeit, és látta, hogy íme, egy férfiú állt előtte meztelen karddal kezében. És hozzá ment Józsué, és monda néki: Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? 14 Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborult Józsué a földre arccal, és meghajtotta magát, és monda néki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának? 15 És monda az Úr seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a te saruidat lábaidról, mert szent a hely, a melyen állasz. És úgy cselekedett Józsué.

n Amikor Izráel népe bejött az ígéret földjére, a Jordánon átkelve szembe találták magukat az ígéret földjével, amit el kellett foglalniuk, birtokba kellett venniük. Isten megígérte, hogy „3 minden helyet, amelyet talpatok érint, néktek adtam, a miképpen szólottam Mózesnek. 4 A pusztától és a Libánontól fogva a nagy folyóvízig, az Eufrátesz folyóvízig, a Khittheusoknak egész földe és a nagy tengerig napnyugat felé lesz a ti határotok. 5 Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; a miképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled. 6 Légy bátor és erős, mert te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé.” (Józs 1:3-6) Mindezt következett, hogy elfoglalják.
n Az első nagy, erődített város, Jerikó volt, a földön lévő legrégibb városok közül az egyik. De mielőtt Jerikó ellen mentek volna, letáboroztak egy helyen, Gilgálban.
n Csodálatos módon jöttek át a Jordánon szárazlábbal. Vezette őket az Úr negyven éven át, és íme, most már az ígéret földjén voltak. Az valóra váltotta ígéretét. Ahogy megérkeztek, az emoreusok és kananeusok királyai megijedtek, megrettentek, „megolvadt a szívük és nem volt többé bátorság bennük Izráel fiai miatt.” (1. v.) Az emberi ész azt diktálná, hogy itt van a legkedvezőbb pillanat, azonnal támadni kell! Ám Isten nem így látta. Volt egy néhány dolog, ami elsőbbséget élvezett, ami előbb meg kellett tenniük Gilgálban. A harc megkezdése előtt előbb (1) meg kell újítani a szövetséget Istennel, felvéve a szövetség jegyét, (2) magukévá kellett tenniük Isten ígéreteit, és (3) át kellett élniük Isten újfajta gondviselését az ígéret földjén.

I. A szövetség megújítása
n A szövetséges népnek fel kellett venniük a szövetség jelét. Elmondja, az ige, hogy az előbbi nemzedék, akik kijöttek Egyiptomból mind kihaltak, kivéve két embert, Józsué és Káleb az összes fegyvert forgató nép meghalt. Egy újabb nemzedék jött birtokba venni a megígért földet. Ám ezek nem voltak még körülmetélve, mivel útközben senkit sem metéltek körül! Nem tudjuk, hogy miért. Ábrahám leszármazottai voltak, az ígéret gyermekei, de nem volt rajtuk a szövetség jegye.
n Két nemzedékről beszél az Ige: azokról, akik kihaltak, és a fiaikról, akik éltek.
n A kihalt nemzedékről elmondhatjuk, hogy rajtuk volt a szövetség jegye. De engedetlenek voltak az Úr szavának! 5 Mert körül volt ugyan metélve mindaz a nép, amely kijött; de azt a népet, amely a pusztában született, útközben, amíg jöttek Egyiptomból, nem metélték körül; 6 Mert negyven esztendeig jártak Izráel fiai a pusztában, mialatt elemésztetett a hadakozó férfiak egész népsége, akik Egyiptomból jöttek ki, mivelhogy nem hallgattak vala az Úr szavára…” (5-6. v.)
n Engedetlenségük miatt mindnyájan elhullottak a pusztában, kivéve Józsué és Káleb.
n Pedig rajtuk volt a szövetség jegye! Ők Isten választott népéhez tartoztak! Örökölhették volna az ígéreteket, de mégsem örökölték, mert engedetlenek voltak az Úr szavának. „11 Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” (1Kor 10:11)
n Aztán itt van ez új nemzedék, a lázadók utódai, akik átjöttek a Jordánon. Ők azok, akik csakugyan örökölni szeretnék az ígéreteket. De örökölhetik-e? Nem örökölhetik, mivel nincs rajtuk a szövetség jegye. Nincsenek körülmetélve.
n Ők azonnal szívesen elkezdenék a harcot – de az Úr azt mondja, hogy nem lehet, mert előbb fel kell venniük a szövetség jegyét! Őket épp ez a jegy különbözteti meg az emoreusoktól és kananeusoktól. Meg kell tehát állni, meg kell újítani a szövetséget Istennel, és fel kell venni a szövetség jegyét.
n Nem elég, ha a választott néphez tartoztok, ha engedelmeskedni akartok az Úrnak, nem úgy, mint atyáitok… Úgyhogy, Gilgálban körülmetélte őket Józsué „másodszorra” is.
n Manapság is fellelhető ez a kétfajta nép. Az egyik, amely hordozza testén a jegyet. Ők azok, akik szövetséget kötöttek Istennel, és be is merítkeztek: de nem élnek a szövetséghez méltó életet! Nem engedelmeskednek az Úr szavának. Nem követik Jézust. A nyájhoz tartoznak, de nem követik a pásztort. Bemerítkeztek, úrvacsorához is járulnak – de méltatlanul eszik az Úr testét, és isszák az Úrnak poharát! Ezek azok, akiknek többségét nem kedvei az Isten. Ezek NEM fogják örökölni Isten országát. Hiába volt rajtuk a jegy, az nem jelent semmit.
n Aztán van egy másik csoport, akik követik az Urat, harcolni is akarnak Isten országáért, de nincs rajtuk a jegy. Sajnos, így nem lehet örökölni Kánaánt - mondja az Úr. Fel kell vennetek a szövetség jegyét magatokra! Ez az, ami megkülönböztet a világtól.
n Van tehát két lehetőség, amelyről az 1Kor 10 beszél: „Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, Atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; 2 És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; 3 És mindnyájan egy lelki eledelt ettek; 4 És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt. 5 De azoknak többségét nem kedvelte az Isten, mert elhullottak a pusztában. 6 Ezek pedig példáink lettek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat 7 Se bálványimádók ne legyetek… 8 Se pedig ne paráználkodjunk... 9 Se a Krisztust ne kísértsük… 10 Se pedig ne zúgolódjatok…” (1Kor 10:1-10)
n Lehetséges tehát, hogy valaki Isten népéhez tartozik, még sincs közösségben a gyülekezet Urával.
n Lehetséges, hogy valaki idejár, szívesen hallgatja az Igét, de nem akarja felvenni a szövetség jegyét! Nem akar részesülni belőle.
n Jegyezzük meg: ha komolyan veszed Isten igéjét, ha engedelmeskedni akarsz Isten szavának, ha részese akarsz lenni az új szövetségnek, akkor engedelmeskedned kell a keresztség parancsának is. Nem gyermekkeresztségről beszélek, mert a Biblia olyanról nem tud. A Bibliában csak olyanokról van szó, akik hitük és vallástételük alapján keresztelkedtek meg, és örvendezni tudtak annak, hogy hittek az Istennek.
n Márk evangéliumának első részében az újfordítású Bibliában van egy lábjegyzet, amely megmagyarázza, hogy mit kell érteni keresztség alatt. Bemerítést, alámerítést kell érteni, mert ezt jelenti a szó, ez ábrázolja ki azt, hogy meghaltam, eltemettettem, feltámadtam Krisztussal. A szövetség jegye az, amit Isten parancsolt, nem pedig az, amit az emberek kitaláltak.
n Amint az izráeliták beleszülettek a testi Izráelbe, és felvették az Izráellel kötött szövetség jegyét, ugyanúgy, az újjászületés folytán mindazok, akik beleszülettek Isten családjába, felveszik ennek a jegyét. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül.
n Izráel népe is el kellett jegyezze magát Istennek. Ők nem Baálnak, nem Astarótnak, nem Moloknak, nem Dágonnak, nem Kámósnak szolgálnak, hanem az Úrnak! Ezt hamarosan az emoreusok és nananeusok is meg fogják tudni.
n Ha az Úrnak szolgálsz, az hamar kiderül. Maros megyében volt olyan falu, hogy még haza sem mentek, már tudták róluk a faluban, hogy ők Marosvásárhelyen bemerítkeztek. Várta őket a pecsétes levél…
n Nem, ezt nem lehet és nem kell letagadni! Ez világosan bizonyítja, hogy előtte vagy, vagy utána…
n Persze, a hit a fontosabb, az Úr szavának való engedelmeskedjenek a fontosabb, mert a nélkül a jegy sem ér semmit. Igen ám, de jegy nélkül az engedelmesség hiteltelen!
n Hadd kérdezzem meg: te melyik táborhoz tartozol?

II. Az ígéretek átvétele
n A második feladat, ami a szövetség jegyének felvétele után következik az ígéretek átvétele.
n Kétféle esköről tesz említést az Ige. Úgy tűnik, mintha a második érvénytelenítené az elsőt.
n Ó, nem, az ígéret nincs érvénytelenítve, de a hitetlenség késlelteti annak beteljesülését.
n Elhullottak a pusztában, mert nem hallgattak az Úrnak, az Istenüknek szavára, de az ígéret fennáll. Hogy ők nem jutottak mind be engedetlenségük miatt, bejutnak az unokáik, a fiaik, akik, öröklik az ígéreteket.
n Isten ígérete megmarad még akkor is, ha ők hitetlenek és engedetlenek voltak. Igaz, hogy késleltetve volt, mert ezelőtt 40 évvel kellett volna bejutniuk, de nem jutottak be még 40 év után sem… Az ígéret azonban érvényes marad. Amit az Úr megígért az ő atyáiknak, az megmarad.
n Olyan ez, mint a Dávid házában való ígéret, hogy azok a királyok, akik engedetlenek voltak nem örökölhették azokat az ígéreteket, amiket Isten Dávidnak ígért, fogságba mentek Babilonba… De visszajöttek Babilonból, és az ígéretek, azok ígéretek maradtak!
n Az elődök hűtlensége nem érvénytelenítheti Isten ígéreteit.
n Így olvassuk az ApCsel második részben, „Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek eltörlésére és veszitek a Szent Szellem ajándékát.”
n Az igaz, hogy nem mindenki részesedik belőle, mert ez is feltételhez van kötve. Istennek minden ígérete feltételes.
n Ha méltatlanul élsz, hűtlen vagy hozzá, akkor nem öröklöd az ígéreteket. De Istennek gondja lesz rá, hogy más örökölje! Nem lesz üres az Isten országa! Csupán csak az történhet meg, hogy engedetlenséged miatt te lehet, hogy nem leszel ott…
n „Jertek, Atyámnak áldottai, örököljétek az országot…” – mondta az Úr Jézus egyik példázatában. Isten esküje megmarad. Az ígéreteket valóra váltja.

III. Isten gondviselésének másféle megtapasztalása
n Itt azonban arról is van szó, hogy Isten népe át kellett, élje Isten gondviselő kegyelmét ilyen módon is nem csak úgy, ahogy eddig tapasztalták.
n Az úton tapasztalhatták az Isten gondviselését a minden reggel hulló mannából. Így táplálta őket 40 éven át. A menyből hullatta a mennyei kenyeret, csodálatos gondviselés volt.
n Amikor bementek Kánaán földjére megünnepelték ezt a hónap minden 14-ik napján kovásztalan kenyeret, ettek, most már esznek a föld gyümölcséből.
n Voltak talán akik megijedtek, mi történik most megszűnt talán Isten gondviselése?
n Nem csak a rendkívüli gondviselése helyett most már a természetes gondviselése következik Istennek.
n A pusztában nem kellett állatgondozással foglalkozzanak sem fölműveléssel, ezentúl ezt is tenniük kell.

IV. Az igazi parancsnok elismerése
n Józsué nem habozott megkérdezni szinte kihívóan, kicsoda ez az idegen: jó barát, vagy ellenség? Előtte csupán e két tábor létezett, mint ahogy nem létezik középút Jézus követésében sem. „Aki velem nincs, ellenem van” (Mt 12:30) Az idegen megismerése szerint következett volna Józsué állásfoglalása: vagy kezet nyújtott volna barátjának, vagy kardot rántott volna, hogy megvívjon ellenfelével. Várta tehát a választ a kérdésre: „Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül?”
n Az idegen váratlan, sőt meglepő válasza valójában ez volt: „Egyik sem. Nem vagyok sem a te pártodon, sem az ellenségén. Neked kell az én pártomra állnod! Azért jöttem, hogy átvegyem a parancsnokságot, mint az Úr seregének fejedelme. Vagyis itt az Úr én vagyok, te csupán az alattvaló, Isten szolgája lehetsz, aki engedelmességgel tartozol parancsnokodnak.”
n Józsué ismerte az Urat, mint aki a törvényt adta. Megismerte Őt dicsőségesnek és hatalmasnak amikor átkeltek a Jordánon. Gondviselőnek ismerte meg, amikor a manna hullott és a víz fakadt. De nem ismerte Őt kivont, meztelen karddal, mint hadseregparancsnokot, aki népének országot foglal, miközben ítéletét végrehajtja a bűnösökön.
n Ne legyen téves, vagy egyoldalú az ismeretünk Istenről. Ő nemcsak szeret, hanem igaz is. Nemcsak kegyelmes, hanem ítélő Isten is (És 30:18). Legyünk készek az áldozatra is, hogy jobban megismerjük Őt. Ahogy Pál apostol vallja: „mindent kárba veszni hagytam…, hogy megismerjem Őt” (Fil 3:8-10). Az Isten ismeretét jobban kívánja az Úr, mint az áldozatot (Hós 6:6), és e nélkül könnyen tévelygés szelleme sodorhat el (Mk 12:24). Megismerni, felismerni Istent, mint parancsoló Urat, nagy dolog. A helyes Istenismeret felmérhetetlen nagy érték.  De ez nem elég.
n Az elismerés több az megismerésnél. Sőt elismerés nélkül az ismeretünk mit sem ér! Úgy vagyunk, mint Péter, aki a tagadás tüzében önmagát cáfolta meg: „nem ismerem ezt az embert”. Pedig ismerte Őt, csak nem ismerte el az emberek előtt. Íme, Józsué nemcsak megismerte az Úr seregének fejedelmét, hanem el is ismerte őt parancsoló Urának, saját fejedelmének: „És leborult Józsué arccal, és meghajtotta magát…” Hódolt előtte, és engedelmeskedni akart néki.
n „Mit szól az én Uram a szolgájának?” Az engedelmesség több az áldozatnál. (1Sám 15:22) Akkor ismerjük el az Urat parancsnokunknak, ha készek vagyunk engedelmeskedni neki. Ehhez szükségünk van alázatra, lemondásra, hűségre, hogy többet jelentsen számunkra az Ő akarata, mint a mi elgondolásunk. Valóban ez nem könnyű dolog, de csak akkor mehetünk Jerikó alá, ha először leborulva önmagunkat már megadtuk neki.


2015. február 14., szombat

A kövek fognak beszélni - Józs 4:1-9


A kövek fognak beszélni
Józs 4:1-9
1 Mikor pedig az egész nép teljesen általment a Jordánon, szólott az Úr Józsuénak, mondván: 2 Vegyetek magatokhoz a népből tizenkét férfiút, egy-egy férfiút egy-egy nemzetségből. 3 És parancsoljátok nékik, mondván: Vegyetek fel innét a Jordán közepéből, arról a helyről, ahol bátorsággal állnak a papok lábai, tizenkét követ, és vigyétek át azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol megháltok ez éjszaka. 4 Előhívta azért Józsué a tizenkét férfiút, a kiket az Izráel fiai közül rendelt, egy-egy férfiút egy-egy nemzetségből, 5 És monda nékik Józsué: Menjetek át az Úrnak, a ti Isteneteknek frigyládája előtt a Jordán közepébe, s vegyen fel mindegyikőtök egy-egy követ az ő vállára, az Izráel fiai nemzetségeinek száma szerint, 6 Hogy legyen ez jelül köztetek. Ha kérdezik majd ezután a ti fiaitok, mondván: Mire valók néktek ezek a kövek? 7 Mondjátok meg nékik, hogy kétfelé vált a Jordánnak vize az Úr frigyládája előtt, mikor általment a Jordánon; ketté vált a Jordánnak vize, és ezek a kövek emlékeztetőül lesznek az Izráel fiainak mindörökre.
8 És úgy cselekedtek Izráel fiai, amint megparancsolta Józsué, és felvettek a Jordán közepéből tizenkét követ, amint megmondta az Úr Józsuénak, az Izráel fiai nemzetségeinek száma szerint, és általhozták magokkal az éjjeli szállásra és ott letették azokat.
9 Tizenkét követ állított fel Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, ahol álltak a frigyládát vivő papok lábai; ott is vannak mind e mai napig.

n Életünk egy vándorút, egy folytonos tanulás. Mint Izráel esetében, a mi esetünkben is Isten a vezetőnk és tanácsadónk.
n Izráel közvetlenül Isten vezetése, irányítása alatt volt. Megáldotta őket sok áldással, meg is feddte őket, ha szükséges volt.
n A hívőket most Isten Lelke és az Ige vezeti. Halljuk meg az Isten szavát, lássuk meg, hová és hogyan akar vezetni minket az Isten!
n A nevelés célja a következő generációnak a formálása. Isten gondolt a fiakra.

I. Az emlékezés kövei – 1-6a. v.
n Fennáll a feledékenység veszélye.
v  hálaadás: győzelmek, áldás, csodák.
v  bűnbánat: hitetlenség, bukás, elfordulás.
v  tanulás: kérdések, ismétlések
v  reménység: Zsid 13:8
n Emlékezz
n Hogy Isten csodát tett.
n Hogy a szükség idején az Úr közbelépett.
n Hogy Istent semmi és senki nem gátolhatja meg. Nem oly rövid az Ő keze…
n Hogy Ő az Úr égen és földön.
n Ugyanazt megismételte velünk, mint amit atyáinkkal tett. Ő újra megteheti.
n Megszabadíthat. Megváltoztathat. Meggyógyíthat.

II. A tanítás kövei – 6b-7. v.
n Miért? A gyermekek megkérdezik majd: „Mire valók néktek ezek a kövek?” Ez alkalmat ad arra, hogy elmondják Istennek csodáit.
n Kíváncsiságot támasztó kövek voltak azok. Csak hadd kérdezzenek! Úgy tanulnak!
n Az édesapák, szülők kellett válaszoljanak a kérdésre. Ők kellett a gyermekeknek megmagyarázzák, hogy mit jelent az a jel.
n A legjobb tanító a gyermekek számára a szülő, ezt nem pótolhatja semmi és senki. A legerősebb benyomást az ember szívére gyermekkorban lehet adni. Akkor még könnyen fordítható, még hajlik.
n Mint egy nagy fa, amelyik már megnőtt, de görbére nőtt, semmi úton nem lehet kiegyenesíteni. De mikor még kicsiny, akkor még lehet hajtani, jobbra, vagy balra.
n Végül öreg korban is csak az marad meg, amit gyermekkorban megtanultál.
n Isten elvárja a hívőktől, hogy az Ő hírnevét tovább vigyék nemzettségről nemzettségre.
n Hogyan tegyük? Izráel népe köveket gyűjtött és emléket emelt, hogy a gyermekek kérdezzenek.
n Szomorú, ha nincsenek kövek, és nem emeltek Istennek emléket! Szomorú, ha nincs bizonyságtétel, nincs mire emlékezni!
n Mi élő kövek vagyunk! Egyetemes papság, szent nemzet, megtartásra való nép. Élő bizonyságai Isten munkájának.
v  nem kérdeznek?
v  nincs emlék?
v  van emlék, de nem látják?
v  látják, de nem beszélünk róla?

III. Az egység kövei – 8-9. v.
n Tizenkét követ hoztak ki a Jordán medréből és elhelyezték őket Gilgálban.
n Az egység kövei voltak ezek,
v  mert a 12 törzs mindegyike jelképezve volt.
v  a Jordánon túli törzsek is.


2015. február 12., csütörtök

A gyermekek nevelése - Péld 22:6


A gyermekek nevelése
Péld 22:6

n  A szülőkkel való kapcsolat valódi polgárháborúba fajulhat a kamaszkor idejére!
v  Az első csatározások úgy 13 éves korban kezdődnek, aztán 18 tájékára totális háború dúlhat, minden fronton.
v  Később csökken a harci láz, de huszonéves korban is lehet otthon nagyon puskaporos a levegő...
Ø  Pedig mindez csupa olyan emberek között történik, akik őszintén szeretik egymást!

I. A mai helyzet különbözősége
n  Mindig voltak viták és generációs különbségek, de a maiak mégis másak.
v  Régebben a társadalom támogatta a család intézményét – mára legnagyobb ellensége lett.
Ø  A zenei fejlődésben könnyen lemérhető a változás. Lásd először Eddie Fisher, Oh, My papa című érzelgős dalát, 1953-ból:
Ó, papa, csodálatos voltál nekem,
Ó, papa, mindig jó voltál velem,
Senki oly kedves és szeretnivaló,
Olyan megértő nem lehet, olyan csupa-jó.
Elmúlt már az az idő, mikor térdére vett,
S hogy a könnyem is felszáradt, úgy nevetett.

Ó, papa, olyan vidám és imádnivaló,
Mindig jópofa, mindig bohóckodó,
Ó, papa, csodálatos voltál nekem,
Hiányzol nagyon, nem vagy már velem,
Ó, papa, ó, papa!
n  Innen látszik, hogy ha voltak is nézeteltérések, a család az család volt, és ezek voltak azok az érzések, amiket egy gyermek érzett az apja iránt.
v  De idézhetnénk József Attila Anyám, vagy Petőfi Egy estém otthon c. versét
n  Azóta a helyzet megváltozott: a filmek és dalok nagy része a nemzedéki lázadást tűzte zászlajára.
v  A rock ’n roll előbb humorosan, majd elfajultan, tömeg-kultúráltan a lázadást hirdette.
Ø  Abban az időben mindenki a fiatalok és öregek közötti „szakadékról” beszélt... A kamaszok és egyetemisták eldöntötték, hogy soha-de-soha nem fognak bízni a harmincon felüliekben! 
n  1968-ban az egyik sláger arról énekel, hogy megöli az apját. A szám végén puskalövés hallszik, melyet rettenetes hörgés és nyögés követ. (The Doors (Jim Morrison): The End, Viva Records.)
n  1984-ben már úgy énekelnek az apáról, mint undorító moslékról, nyápic kis senkiről, akit a klipben kilöknek egy emeleti ablakon. 
n  Egy évvel korábban az I Saw Your Mommy c. dalban az anya haláláról énekelnek:
Láttam az anyukád, és láttam halálát,
Figyeltem, hogy a vére hogy csordogált,
Összeragadtak az ujjai a levágott lábán,
Le is fotóztam, mert marha jó látvány.

Láttam az anyukád, és láttam a halálát,
Láttam, amiben feküdt, azt a nagy vértócsát,
Ennél szebbet assz’em, el se lehet gondolni,
Ahogy az anyukád épp előttem nyuvadt ki.
v  Sorolhatnám, mert van ennél még szörnyűbb is, ahol az anyát felgyújtják az ágyában, majd egy baseballütővel agyonverik, feldarabolják ici-pici miszlikbe... A lemezekből sok-százezer példányt adtak el.
Ø  Milyen rövid kellett ahhoz, hogy az érzelgős „Ó, papa” odajusson, hogy „Anya, ma éjjel meghalsz”. (Ice-T és Body Count: Momma’s Gotta Die Tonight, 1992.)
n  Amint említettem, mindennek a családellenes hangulat, az egész világon.
v  Amihez hozzájárul a drogfogyasztás, a szexre és erőszakra buzdító propaganda, a rock-sztár ideál.
Ø  A Music TV, amely az összes létező adók közül a legrombolóbb hatású zenét sugározza, 75 országban, 231 millió házban vehető...
n  Én nem gyűlöltem a szüleimet – de volt, amikor mégis úgy gondoltam, hogy üresben jár a szájuk. (James Dobson is beszél hasonlóról...)
v  Történt veled ilyesmi? Őrzöl ilyen sebeket? Okoztál te is fájdalmat?
Ø  Miért van ez? Hiszen a szüleitek őszintén szeretnek és bármit készek lennének megtenni!

II. A baj oka: a hatalmi harc
n  Ki ne szeretne főnök lenni? Már az egynapos csecsemő is irányítani akarja a körülötte élő felnőtteket, a maga módján!
v  Ez történik, ha a gyermek elszökik, ha nem hajlandó házi feladatot írni, ha a két házastárs veszekszik a pénzen... A központi üzenet: „Nem engedem, hogy mások irányítsák az életem, mert a saját dolgaimról a magam feje szerint akarok dönteni.”
v  Az irányítás megszerzését akarja mindegyik... 
Ø  Sok fiatal nem hajlandó megvárni, amíg az önállóságot fokozatosan, a felnőttá válás folyamatában, a tapasztalat és felelősségérzet fejlődősével együtt részletekben kapja meg... Mindent egyszerre, és most akar! Jogot akar mindahhoz, amit e felnőttek tesznek.
n  A szülők dilemmába kerülnek: folytatniuk kellene gyermekük nevelését, hiszen még kiskorú. De azt is tudják, hogy gyermekük fölötti hatalmuk korlátozott.
v  Még tizenévesek között is rendkívüli nagy eltérések lehetnek, a fejlődés terén. Van, aki 16 évesen már felnőtt, míg a másiknál teljességgel hiányzik az önkontroll...
n  Gyermeket nevelni olyan valami, mint papírsárkányt eregetni szélcsendben: apa és anya rohannak lefele a domboldalon, kezükben a zsinór, aminek a végén ott bukdácsol a jópofa kis sárkány, de nem akar felemelkedni. Aztán mégis felszáll... 4-5 méterre odább újra leesik. Egyre több veszély leselkedik rá: villanydrótok meg terebélyes fák... Ijesztő. Felemelkedik-e egyáltalán? Aztán hirtelen szél támad, és felrepíti a magasba. Száll, száll, egyre magasabbra, engedik a zsineget olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudják... egyre nehezebb tartani... már csak a végét tartják... két újjal, lábujjhegyen... aztán nem bírja tovább: a sárkány elszabadul! Apa és anya állnak és nézik, hogyan száll a napfényben egyre magasabbra, míg eltűnik szemük elől.
v  Gondolj bele, vajon mit éreznek ők az elengedés pillanatában!
n  Természetes, hogy amíg gyermek vagy: alárendelt viszony van: még nem tudod eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz.
n  Ez majd mellérendelt viszonnyá fejlődik: barátok lesztek.
n  Ezt követi a szerepcsere fordított viszonya: ahogy öregednek, már ők függnek tőled... Te magad válsz gyermekeid „fiává” vagy „leányává”.

III. Megoldások
n  Az „amish” módszer
v  Kicsi kortól kezdve szigorú szabályok szerint nevelnek, beosztva minden percet. 16 éves korig.
Ø  16 éves korban egyszerre „felszabadulnak”, és minden korlátozás véget ér: szabadon ihat, cigizhet, randizhat, házasodhat – bármit megtehet, olyasmit is, amitől a szülők haja az égnek áll!
Ø  De nagy részük nem úgy tesz! Bár elhagyhatnák a közösséget, legtöbbjük mégsem teszi.
v  Szerintem ez a „rumspringa”-elv minálunk nem vezetne jóra. Nem alkalmazható: a hirtelen keletkező hatalmi űr beláthatatlan károkkal járhat.
n  A fokozatos „felnőtté avatás”
v  A jogok átruházását kicsi korban meg kell kezdeni, és apró lépésekben haladni előre.
Ø  Ha a gyermek be tudja fűzni a cipőjét, akkor hagyni kell, hogy tegye, sőt, attól kezdve el is kell várni tőle! Ha nem téved el iskolába menet, át tud kelni az úton, akkor el lehet engedni egyedül. Évről-évre egyre több szabadságot, és azzal együtt felelősséget ruházni rá.
v  Persze, ehhez lenne egy pár hozzáfűzni valód, ahogyan a szüleid teszik, vagy nem teszik ezt.
v  Legyél türelmes hozzájuk: szülőnek lenni nagyon nehéz dolog, manapság. Még azok is összezavarják a dolgokat, akik nagyon akarják jól csinálni...
v  Készülj fel lélekben arra, hogy te sem leszel tökéletes szülő, bármennyire szeretnél... Mikor neked lesz gyermeked,, látni fogod, hogy ugyanazokért a hibákért fog neked szemrehányást tenni, amelyeket annak idején te felróttál a szüleidnek.
n  Tudnod kell, mikor jött el az ideje, hogy elköltözz hazulról.
v  Vannak huszonévesek, akik szüleik nyakán élnek, mert nem tudja, mihez kezdjen önmagával. Ez generálja a bajokat.
Ø  Így szüleid továbbra is „kisfiam/kislányom” kezelésben részesítenek... Nem tudnak rád úgy tekinteni, mint felnőttre.
Ø  Idegesíteni fogja őket, ahogyan élsz: ahogyan rendezed (vagy nem rendezed) a szobádat – tetanuszoltást kell kérni, mielőtt valaki belépne... Nem szeretik, hogy milyen zenét hallgatsz... Ők korán kelnek, te pedig versenyt alszol a mormotával... Apád autóját úgy vezeted, mintha kamikaze autóiskolában tanultál volna...
v  Egyik családban a hadiállapot azt eredményezte, hogy a szülők kifüggesztettek egy hirdetést a hűtőszekrényre: SRÁCOK! Elég már ŐSETEK állandó piszkálódásaiból? RAJTA! Költözzetek el, szerezzetek magatoknak állást, és fizessétek ki a saját számláitokat! MOST tegyétek, amikor még mindent tudtok!
Ø  De a fiúk nem értették meg a célzást... A TV-t nézték, és azon vitatkoztak, hogy ki vigye le a szemetet...
n  Ha túlzottan sokat ülsz a szüleid nyakán, olyan vagy, mint az a bébi, aki nem siet a megszületéssel... Miért is tenné? Minden oka megvan, hogy ott benn maradjon még egy kicsit... ott meleg és biztonság van, ráérős világ, ahol minden kívánsága teljesül: nem kell tanulni, dolgozni, szót fogadni...
v  De hát, Isten úgy rendelte, hogy 9 hónap után, tetszik, nem tetszik, meg kell születni! Muszáj! Mert másképp megrekedne a fejlődésben – kénytelen megszületni még akkor is, ha kicsit hideg ez a világ, és kapni is fog egy párat a fenekére... Mindenki jól jár, ha végre megszületik, főképp az édesanyja.
v  Egy nap el kell vágnod a köldökzsinórt, és a magad lábára kell állnod!
n  Ha elköltöztél és azután visszaköltöztél, tapasztalnod kel, hogy szüleid semmit sem változtak az évek során: továbbra is meg akarják mondani, hogy mit egyél, mit vegyél fel, kivel barátkozz... És ilyenkor robban a bomba!
v  Van, aki 18 évesen „szabad” lehet, mert elköltözik egy másik városba... Némelyek ilyenkor megvadulnak. Mások „rákapnak” a szabadságra és nem hajlandók feladni.
v  Adj időt a szüleidnek, hogy ők is „megtanulják”, hogy te felnőtt lettél... Ne akarj mindent egyszerre! Egyenrangú félként fognak kezelni, de ahhoz idő kell.