2015. május 22., péntek

A hívők házassága II. - 1Kor 7:8-28


A hívők házassága II.
1Kor 7:8-28
8 Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is. 9 De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.
10 Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék. 11 Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét.
12 Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 13 És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 14 Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. 15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. 16 Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, ha megmentheted-e a feleségedet?
17 Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképpen rendelkezem. 18 Körülmetélten hivatott el valaki? Ne fedezze el azt. Körülmetéletlenül hivatott el valaki? Ne metélkedjék körül. 19 A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi; hanem Isten parancsolatainak megtartása. 20 Ki-ki amely hivatásban hívatott el, abban maradjon.
21 Szolgai állapotban hívattattál el? Ne gondolj vele, sőt ha szabad lehetsz is, inkább élj azzal. 22 Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképpen, aki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája. 23 Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái. 24 Ki-ki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt.
25 A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelre méltó legyek. 26 Úgy ítélem azért, hogy jó ez a jelenvaló szükség miatt, hogy tudniillik jó az embernek úgy maradni. 27 Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. 28 De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék néktek.

n A 7. résszel kezdődően kérdésekre válaszol az apostol. Az első kérdés a házasságra vonatkozott. Később a bálványoknak áldozott húsról (8. rész), a lelki ajándékokról (12. rész), a halottak feltámadásáról (15. rész), és szükségben levő zsidóknak gyűjtött támogatásról (16. rész) is ír.
n Ezek Istentől ihletett kijelentések (6. 10. 12. 25. v.). Az apostol tanítása összhangban van az Úr Jézus tanításával (Mt 5: 31-32. 19: 1-12. Mk 10:1 12. Lk 16:18).
n Az előbbi igeversekben Pál apostol olyan házasságról írt, melyben mindkét fél a gyülekezethez tartozott. Most azonban azokkal is foglalkozik, akiknek férjük vagy feleségük még nem tért meg. Három csoporttal foglalkozik, akik különböző társadalmi helyzetűek voltak: a nem-házasokkal (8-9. v.), a keresztyén házasokkal (10-11. v.), és a vegyes házasságban élőkkel (12-16. v.)

I. A nem-házasok – 8-9. v. 29-35. v.
n A nem-házasok közé vannak számítva az özvegyek is. Talán Pál apostol is özvegy volt, hiszen farizeus létére annak idején bizonyára megházasodott. „Jó, ha úgy maradnak, mint én is.” (8. v.) De példáját nem kívánja erőltetni: „Ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.” (9. v.)
v  A test templom, a Szentlélek temploma - és ezt meg lehet őrizni szentül úgy a házasságban, mint azon kívül.
n Később, a 25. verstől a hajadonokról is rendelkezik (25-28. v.)
v  25 A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelre méltó legyek. 26 Úgy ítélem azért, hogy jó ez a jelenvaló szükség miatt, hogy tudniillik jó az embernek úgy maradni. 27 Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. 28 De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék néktek.
n Nem tudjuk, mi volt az „a jelenvaló szükség”, amire Pál apostol utal. Valami hasonló dolog lehetett azzal, amit az Úr Jeremiásnak parancsolt (Jer 16:1-2).
v  Később visszatér még erre a kérdésre (36-40. v.): 36 De ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, ha virágzó idejét múlja, és úgy kell történnie, amit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez. 37 Aki pedig szilárdan áll a szívében és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi. 38 Azért, aki férjhez adja, az is jól cselekszi, de aki nem adja férjhez, még jobban cselekszi. 39 Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban. 40 De boldogabb, ha úgy marad, az én véleményem szerint; pedig hiszem, hogy bennem is Istennek lelke van.
n Az Újfordítás jegyesről és vőlegényről beszél... Nyelvtanilag lehetséges e kétféle jelentés, ám a közvetlen környezet teljesen egyértelművé teszi, hogy a kétféle jelentés közül melyik az a jelentés, amely lehetséges.
n A kérdés tehát az, hogy apa és leánya, vagy vőlegény és menyasszonya kapcsolatáról van szó?
v  A 38. vers tisztázza ezt, amelyben kétszer is előfordul a γαμίζω - gamidzō kifejezés, ami azt jelenti, hogy „feleségül adni”, nem pedig „feleségül venni” (a RUF tehát tévesen fordítja!). A téves fordításból eredő döbbenetes erkölcsi szabadosság teljesen idegen a Biblia szellemétől és tanításától.
n A nem-házasokra is vonatkozik az az igeszakasz, amelyet a 29. verstől olvashatunk: 29 Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva ezentúl, azért akiknek van is feleségük, úgy legyenek, mintha nem volna. 30 És akik sírnak, mintha nem sírnának; és akik vígadnak, mintha nem vigadnának; akik vesznek, mintha semmijük sem volna. 31 És akik élnek e világgal, mintha nem élnének: mert elmúlik e világnak ábrázatja. 32 Azt akarnám pedig, hogy ti gond nélkül legyetek. Aki házasság nélkül van, arra visel gondot, ami az Úré, mi módon kedveskedhessék az Úrnak; 33 Aki pedig feleséget vett, a világiakra visel gondot, mi módon kedveskedhessék a feleségének. 34 Különbözik egymástól az asszony és a hajadon. Aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében; aki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, mi módon kedveskedhessék a férjének. 35 Ezt pedig a ti hasznotokra mondom; nem hogy tőrt vessek néktek, hanem hogy illendőképen és állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz háboríthatatlanul.”

II. A házasok – 10-16. v.
n A házasságban élőket zavarhatta a nőtlenségre való törekvés a korinthusi gyülekezetben. Pál apostol mindenekelőtt a keresztyén feleségekhez szól: a házasságot nem bonthatják fel. Visszhangzik az Úr Jézus tanítása: „Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt vesz el, paráználkodik.” (Mt 5:32)
n Pál apostol sem ad semmilyen lehetőséget az elválás igazolására, még a korinthusi szabadelvűek számára sem, akik elutasították az apostoli tradíciókat. Pál nem engedte meg, hogy leértékeljék a házasságot.
v  Mégis, ezzel folytatja: „...de ha mégis elválik...” Miért? Azért, mert lelkigondozói tapasztalataiból tudta, hogy az egyoldalú vagy kölcsönös tiltakozás lehetetlenné teheti az életközösség fenntartását. Vallja a házasság felbonthatatlanságát, és hallani sem akar egy új élettárssal való újraházasodásról, mert a házasság még felbontva is köti mindkét felet!
n A vegyes házasságban élők (12-16. v.) külön csoportja feltette a kérdést, vajon rájuk is ugyanúgy vonatkozik-e a házasság felbonthatatlanságáról szóló kijelentés?  Meg nem tért házastársuk révén a gyülekezeten kívül ők a pogányok közé (is) tartoztak. Lehetséges ilyen házasság?
n Főképp, hogy ebben az esetben nem lehet hivatkozni az Úr Jézus tanítására, mert Ő erről nem tanított. Pál apostol az apostoli bölcsesség és tekintély alapján úgy döntött, hogy a házasság ebben az esetben is érvényes marad. Ezt tanította Péter is (1Pt 3:1). Vegyes házasság kötését nem tanácsolta Pál, de annak felbontását sem, ha a nem-keresztyén fél folytatni akarta azt.
v  Az apostol viszont számolt azzal, hogy a nem-keresztyén fél okot kereshet az elválásra. Vagyis, a megtért hívőnek azon elhatározására, hogy Jézus Krisztust kívánja szolgálni, a nem-keresztyén fél a házasság felbontásával felelhetett. Ilyenkor a hívőnek nincs más választása, minthogy elfogadja és vállalja a kialakult helyzetet.
n Valaki ahhoz hasonlította a házasságot, amikor útnak indulnak a gépkocsival: senki sem úgy indul útnak, hogy balesete lesz, karambolozni fog, felborul, összetörik a kocsi és ők is. De van, amikor ez mégis megtörténik… Olyankor felfüggesztik a forgalmi szabályokat, leáll mindegyik sáv és mentik, ami menthető.
n Korinthusban kérdés volt, hogy ha a vegyes házasság megmarad, nem hat-e szentségtelenítően, ha hiányzik a lelki közösség a házastársak között? Nem szenved kárt az újjászületett keresztyén, ha házastársa pogány, istentelen vagy bálványimádó?
v  Pál apostol a kérdést úgy közelíti meg, hogy Isten előtt melyik fél a döntő tényező a vegyes házasságban? Úgy véli, hogy az Istennel való kapcsolat minden esetben nagyobb súllyal esik a latba, mint az istentelenség. A szentségnek nagyobb hatása van, mint a szentségtelenségnek. A hitetlen házastársat megszenteli a hívő szentsége.
n Még ha a házastárs állhatatosan nemet mond is az evangéliumra, akkor sem ura többé annyira önmagának, mert házastársa szentsége hatással van rá. Hogy ez milyen következményekkel jár, az titok. De ez a felemás házasság nem érvényteleníti, sem nem értékteleníti magát a házasságot.
n A felemás házasság ilyen szemléletének egy sajátos látás az alapja: a helyettes elégtétel gondolata. A keresztyén házasfél Isten előtt áll, még hitetlen társa helyett is, úgy, ahogyan Ábrahám Isten előtt állott Lótért, majd Sodomáért és Gomoráért. A megszentelt keresztyén miatt Isten annak társát is különleges kegyelemben részesíti.
v  A szentség tehát nem az emberi erőveszítés eredménye, hanem az Istenhez való viszonyulás gyümölcse. Ez pedig kihat nemcsak a házastársra, hanem a gyermekekre is.
n A gyermekek épp a hívő szülő szentsége által kapcsolatban van a világ világosságával. Életüket más hatás éri, mint a világban lévőket. A hívő szülő, még ha csak az egyik hívő, akkor is, nagy áldást jelent. Nem valamilyen mágikus dolog ez, hanem ígéretes dolog.
v  A gyermekkeresztségre vonatkozóan ez az érvelés semmilyen formában nem vonatkoztatható. A hívő szülők gyermekeinek megígért szentség független attól, hogy meg vannak keresztelve vagy sem. (Nem úgy gyakorolják, de a gyermekkeresztelő egyház hitvallása szerint csak azokat a gyermekeket lehet megkeresztelni, akiknek legalább egyik szüleje megtért, újjászületett, hitvalló keresztyén.) Az apostol nem a keresztség vizétől teszi függővé a szentség ígéretét a gyermekeknek.
n Térjünk vissza a házasság kérdéséhez. Mi történik, ha a hitetlen házastárs fel kívánja bontani a házasságot?
n Épp a keresztyén fél szentsége, istennel való kapcsolata válhat gyötrelemmé a pogány fél számára. A kereszt bolondsága megköveteli a meghódolást vagy annak elutasítását a Megfeszített előtt. De ha nem akar meghódolni, akkor keresheti a válás lehetőségét.
n Pál azt tanácsolja, hogy ilyen esetben a keresztyén fél ezt engedje meg. A házassághoz való görcsös ragaszkodás nem vezet jóra. A vég nélküli békétlenség kárára lehet Krisztus ügyének.
v  Ha földi előnyökért a keresztyén fél továbbra is ragaszkodik egy olyan életközösséghez, amely már nem találkozik Isten jóváhagyásával, akkor bűnössé válik abban, hogy nem engedi az elválást.
n „Mert békességre hívott minket az Isten.” Senki sem ragaszkodhat a nem-hívővel való félhez, ha az nem akar többé vele maradni.
v  A szenvedő fél mindig a hívő, mert a nem-hívő számára rendelkezésre álltak azok az eszközök, amelyekkel kivitelezte, hogy a válásnak reánézve kedvező kimenetele legyen. A keresztyén nő a válási perben is jogtalanul vett részt. Számára a békesség mindennél drágább kincs. A hívő félnek szent feladata házastársát Istenhez vezérelni, amennyiben tőle függ, az 1Pt 3:1 szerint.
n A keresztyén fél tehát azért nem kezdeményezheti a házassági elválást, mert az ő hite által szenteltetik meg a másik fél. Ám aki a Léleknek engedelmeskedik, az nem ragaszkodik minden áron az elválás kiküszöböléséhez sem, ha a másik fél válásra törekszik.

III. A hivatás, amelyben elhívattunk – 17-24. v.
n A 17. igevers a hivatásról és elhívásról szól: 17 Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképpen rendelkezem.”
n Szociális és társadalmi téren milyennek kellett lennie a keresztyénnek? Forradalminak vagy konzervatívnak?
v  Az apostol válasza ez: senki se változtassa meg sorsának meglévő formáját, hanem mindenki helyezkedjen el abban, és úgy éljen tovább. Aki Krisztust követi, abban is követi, hogy meghajlik a „törvény” előtt (Gal 4:5). Isten elhívása nem kíván semmiféle hivatásbeli változást. Csak alázatosság szükséges annak elfogadásához.
n Előbb a nemzeti hovatartozást (18-20) említi az apostol: 18 Körülmetélten hivatott el valaki? ne fedezze el azt; körülmetéletlenül hivatott el valaki? ne metélkedjék körül. 19 A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi; hanem Isten parancsolatainak megtartása. 20 Ki-ki amely hivatásban hívatott el, abban maradjon.”
v  Egy népfajhoz való tartozás egy velünk született adottság. Ez Izráel népénél a legszembetűnőbb. Ha valaki zsidó, az vallási-politikai küldetést jelentett az egész világra nézve. amelynek az egész világ ellene mond.
v  Az akkori antiszemita hullám sokakat arra kényszerített, hogy próbáljanak megszabadulni zsidó jellemvonásaiktól, kötelékeiktől. Pál apostol nem kedvelte ezt a törekvést. Jézus Krisztus követői ne szégyelljék nemzeti hovatartozásukat.
n A Krisztus nevére való megkereszteltetés nem pótléka a körülmetélkedésnek, hanem annak beteljesedése. Nemzeti mivoltunkban meg kell maradni és meg kell megszenteltetni.
v  Ugyanez így érvényes a nem izráeli származású keresztyénre is. A pogánykeresztyén gyülekezetekben a zsidókeresztyének néha nagy tekintélynek örvendtek. Foglalkoztatta őket a kérdés: Nem kellene-e nekünk is előbb izráelieknek lennünk, hogy az ígéretek örökösei lehessünk?
n Pál kijelentése, hogy „a körülmetélkedés semmi” (19. v.) azt jelenti, hogy azért, mert valaki zsidó, az még Isten előtt senki. Ugyanilyen senki a nem-zsidó is, a nemes származás, a magyar, román, német származás, stb. Mindezek csak akkor kezdenek lenni valakik Isten szemében, mikor Isten parancsolatait komolyan veszik, és életük megszentelődik.
v  Feltűnő, hogy Pál, a törvény végének hirdetője, a szentség és kegyelembe kerülés egész lényegét törvényeskedőnek tűnő formulához köti: „Tartsd meg az összes parancsolatokat.” Az evangélium és hit üres és halott, ha nem tanúskodik a parancsolatok örvendező megtartásáról. Ugyanis, a parancsolatokat csak az tarthatja meg, aki elfogadta a parancsolót, Krisztust. Csak az, akinek szívébe lett beírva az Isten törvénye (Jer 31:33): „Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.”
n A gyülekezetben tehát nem kell elmosni a népi-történeti sajátosságokat, de nem kell dicsőíteni sem a nemzeti különlegességeket. Az egyik a Krisztusban kapott szabadság, a másik a Krisztusban kapott egység ellen van.
n A 21-24 v. a szociális kérdésre ad választ: 21 Szolgai állapotban hívattattál el? Ne gondolj vele, sőt ha szabad lehetsz is, inkább élj azzal. 22 Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképpen, aki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája. 23 Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái. 24 Ki-ki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt.”
n Eddigi tanítása az apostolnak a szabadok számára volt. A rabszolgák számára mindez csak a tehetetlenségüket tudatosította. Ők nem intézhették házassági kérdéseiket saját maguk. A rabszolga helyzete, hivatása az urától függött. Nekik az apostol azt kiáltja: „Ne gondolj vele!”
n Nem ezt mondja, hogy: „Örülj neki!” Nem állítja, hogy az egy ideális állapot. Nem teologizálta el ezt a súlyos fájdalmat és terhet.
n Jézus magára vette a szolgaság igáját. Pál is előszeretettel nevezi magát „Jézus Krisztus (rab)szolgájának”.
v  A rabszolgaságot egy hanyatló rendszernek tartotta, ami nem tartandó fenn minden áron, ahogyan a 21. vers mutatja: „ha szabad lehetsz is, inkább élj azzal” vagyis „készséggel élj az alkalommal”.
v  Konzervatív magatartásából nem csinál törvényt: senkinek sem parancsolja, hogy házasodjon meg, sem, hogy maradjon nőtlen, vagy özvegy. De a házassági közösséget sem kell minden körülmények között fenntartani. Ugyanígy, a rabszolgaságban sem kell megmaradni, ha megadatik valakinek, hogy szabaddá váljék.
n A földieknél fontosabbak a mennyeiek, a lelkiek. Mi nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Új eget és új földet várunk. Minket Isten hazavár egy olyan honba, ahol nem lesz többé sem házasság, sem elválás.


2015. május 20., szerda

A hívők házassága I. - 1Kor 7:1-7


A hívők házassága I.
1Kor 7:1-7
1 Amik felől pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. 2 De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje.
3 A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének. 4 A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.
5 Ne fosszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a böjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok. 6 Ezt pedig kedvezésképen mondom, nem parancsolat szerint.
7 Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek-kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.

n A korinthusi gyülekezet három küldöttet menesztett Pál apostolhoz, akik átadták azt a levelet, amelyben kérdések voltak megfogalmazva a gyülekezet részéről. A 16:17-ben ezt írja az apostol: „Örvendezek pedig a Stefanás, Fortunátus és Akhaikus eljövetelének; mert a bennetek való fogyatkozást ezek betöltötték.” Ezzel a résszel kezdődően az apostol erre a levélre válaszol (ahogyan még a 8. 12. és 16. részben is teszi).
n „Amiről pedig írtatok” – sajnos, nem lehet pontosan megállapítani, hogy milyen hosszú levélről van szó, és részleteiben mit tartalmazott. Az azonban bizonyos, hogy egyik kérdés a férfi és nő viszonyára vonatkozott, házasságon kívül és házasságon belül.
n A felvetett problémák az emberiséggel egyidejűek, és akkor érnek véget, amikor az emberek majd „sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben” (Mt 22:30).
n Az 5. és 6. rész előzményei a 7. résznek. A házasság és erkölcstelenség kérdéseit sokféleképpen próbálták megoldani, különböző szokások és erkölcsi törvények által.

I. Asszonyt érinteni vagy nem (házasodni, vagy nem házasodni) – 1-2. v.
n A korinthusi pártoskodó gyülekezetben különböző vélekedések voltak a nemi életről. Feltételezhetően egyesek azt állították, hogy Pál ellenzi a házasságot, vagyis, szerinte nem szabad megházasodni. Mások egy szükséges rosszat láttak benne, amely nem jó ugyan, de jobb, mint nélküle. Újra mások bizonyára elítélték a házasság nélküliséget és a házasságot, mint egyedüli lehetőséget éltették. Mindenképp, a korinthusiak számára kérdés volt, hogy mi történjen a lányokkal, az ifjakkal, a házasokkal, a vegyes házasokkal, az elváltakkal, a nőtlenekkel és a megözvegyültekkel?
n Voltak olyan Istentől rendelt idők, mikor az emberiség addigi rendje szétmállott és merőben új szabályozás vette kezdetét. Egyik ilyen fordulatot az evangélium hozott, amikor az antik világ erkölcsisége ütközött azzal, amit az evangélium tanított.
n Utoljára a reformáció emelte az őt megillető magasságba a házasságot és a nemiséget, amikor az evangélium üzenetét helyreállította. Akkor a cölibátus hazug dicsőítése miatt volt erre szükség.
n A nemi érintkezéstől való tudatos távolmaradás, a házasságban, isten országáért, kezdettől fogva témája volt nemcsak a korinthusi gyülekezetnek, hanem a keresztyén egyháznak mindenestől. Maga az Úr Jézus is megemlítette, hogy vannak heréltek, „akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért” (Mt 19:12), és Ő ezt különleges módon jónak látta: „aki beveheti, vegye be”.
n Bizonytára Pál apostolnak a példája is erős hatással lehetett a pogány gyülekezetekre, aki sohasem vitte magával „keresztyén feleségét”, mint a többi apostol (1Kor 9:5).
n János apostol a 144.000-ről azt írja, hogy „Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg magukat; mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül. És az ő szájukban nem találtatott álnokság; mert az Istennek királyi széke előtt feddhetetlenek.” (Jel 14:4-5)
n Megállapíthatjuk tehát, hogy a szüzességre való törekvés, férfiaknál és nőknél, nagy közkedveltségre talált Korinthusban. Erről kérdezték az apostolt, levélben: „amik felől pedig írtatok nékem”. Az apostol válasza röviden úgy foglalható össze, hogy: „jó a férfiúnak asszonyt nem illetni”, de megházasodni, az adott körülményekben, még jobb.
n Pál apostol érvelésének az alapját nem ismerjük. A 7:25-38 (főleg a 26. és 29. v.) olyan helyzetre utalhat, amilyen Jeremiás korában volt (Jer 16:2).
n A szüzesség felvállalásához nem elég a hősiesség. A nőtlenségre való elhívás Isteni kegyelem. Itt is érvényes: „ha valaki közületek tornyot akar építeni, nemde először leülvén, felszámítja a költséget...?” (Lk 14:28-30)
n Mikor azt írja, hogy „jó az embernek asszonyt nem érinteni”, nem tudjuk, hogy ezzel egy újabb korinthusi szólásmondást idéz-e, mint korábban? Mindenképpen, ez egy meghökkentő állítás, mert ellene mond az 1Móz 2:18-nak: „nem jó az embernek egyedül lenni”. Most akkor mi az, ami jó, és mi az, ami nem jó?
n Fontos, hogy ne álljunk meg ennél a bevezető mondatnál, mert az apostol általában Isten akarata szerinti létformának tekinti a házas- és családi életet. Ebben a részben is említi, hogy aki férjhez adja leányát, „jól” cselekszik (1Kor 7:38). A jelen összefüggésben a „jó” nem a rossz ellentétjeként szerepel. Inkább arra ural, hogy az adott helyzetben Korinthusban csendesebben és nyugodtabban élhet az, akinek nincs felesége, mint az, akinek van. Tehát, senki sem róható meg azért, ha nem házasodik meg.
n A következő igevers kijelenti, mi az, ami a nőtlenségnél is jobb: „de a paráznaság miatt minden férfinak saját felesége legyen, és minden asszonynak saját férje”. Ezzel lényegében azt mondja, még ha jó dolog is férfinak asszonyt nem illetni, vegyétek tudomásul, hogy Istennek az a rendelése, hogy a férfiak megházasodjanak, a nők pedig férjhez menjenek!
n A szabály nem a nőtlenség, hanem a házasság. A szabály alóli kivételek akkor lehetségesek, ha a korábban részletezett erkölcsi mérce nem csorbul.
n A házasság az a szent meder, mely a nemi vágy elvadultságától, pusztító határtalanságától megvéd. Orvosság a lelki és testi kicsapongások ellen (II. Helv. Hitv.).
n Ebből az is kitűnik, hogy Pál a monogám házasságot tartja helyesnek. Nem hagy lehetőséget arra, hogy valaki több feleségre, vagy férjre gondoljon, hanem csak a „saját feleségre”, a „saját férjére”.  

II. A köteles jóakarat (a házastársak nemi élete) – 3-4. v.
n A következő igevers a házasélet nemi vonatkozásával foglalkozik „eufemisztikusan”, botránkoztatást kerülő fogalmazással. „A feleségnek adja meg a férj a köteles tartozást, hasonlóképp a feleség is a férjnek”. Az apostol kerüli a trágár kifejezéseket, de az ál-szemérem is távol áll tőle. Ennélfogva, ne botránkozzunk meg, ha ez ige kapcsán most arról is szó lesz, amiről általában nem szoktunk prédikálni…
n Jellemző az apostolra, hogy a nemiséget a férfi és a nő kölcsönös engedelmességének mondja. Nem az én-ből, hanem a te-ből indul ki! A házasságban sem az egyik, sem a másik testileg, vagyis nemileg, nem rendelkezik önmaga felett.
n Az Úr Jézus mondása szerinti „jobb adni, mint venni” elv érvényesül. Ezzel megszűnik az önző élvhajhászat, a másik kizsákmányolása.
n A házasság a kölcsönös alárendeltség viszonya – ahol sem az egyik, sem a másik nem lesz rabszolga, sem pedig úr a másik felett. Ez teszi lehetővé az igazi szabadság megélését a házasságban.
n Gyakran halljuk, hogy a keresztyén házasságban a nemi élet egyetlen indoka és célja a nemzés. Pál azonban még csak nem is utal erre. A gyermekeket csak a 14. igeversben említi. Ez azt jelenti, hogy a házasság értéke nem a fogamzásban, szülésben, gyermekáldásban és gyermeknevelésben van, hanem megvan a maga méltósága ezek nélkül is. A házasság gyermek nélkül is bizonyságtétel Krisztusról és egyházáról.
n A „köteles jóakarat” (ofeilē = tartozás, adósság, kötelesség), egy eufemisztikus körülírása a nemi életnek.
n A történelemből ismeretesek olyan esetek, amilyenek bizonyára Korinthusban is lehettek, hogy ti. az egyik házasfél akár hitbeli megfontolásból, akár egyéb indoklással nem akart nemi viszonyt ápolni házastársával. Ezt az apostol megengedhetetlennek tartja: a házastársak kötelesek megadni egymásnak a „tartozást”. Ez nemcsak hogy nem bűn, hanem egy kötelesség, egy tartozás.
n A Zsid 13:4 visszhangzik ebben: „Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtlen házaságy; a paráznákat pedig és a házasságrontókat megítéli az Isten.” Tudni kell azonban, hogy az apostol ezzel nem az élvezetek hajhászására késztet.
n A „köteles jóakarat” abból fakad, hogy „a feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóan a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége”. A házassági kötelékben élő feleség nem mondhatja férjének (és férj sem a feleségének), hogy testével egyedül ő rendelkezik, mert teste a társáé is, és nincs joga önhatalmúlag dönteni a nemi élet kérdéseiben.

III. A házassági fegyelem (önmegtartóztatás a házasságban) – 5-6. v.
n Az 5. vers szerint, az ideiglenes önmegtartóztatás csak „kölcsönös megegyezéssel” történhet (ek symphonou). A házassági böjt, a házassági fegyelem hozzá tartozik a lelki élet közös megéléséhez.
n Úgy tűnik, hogy a böjt része lehet a házastársi érintkezés elmaradása (2Móz 19:15). Különleges odaszánás jele ez (ahogyan annak idején Uriás is cselekedett – 2Sám 11:11).
n Ez azonban nem történhet egyoldalú döntésként, csak kölcsönös megegyezés szerint. „Ne fosszátok meg egymást”, ne raboljátok el jogtalanul a másiktól, ami őt megilleti. Nem tekinthetik testüket csak önmagukénak!
n Mindennek rendelt ideje van: „Ideje van az ölelgetésnek, és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak” (Préd 3:5). A házastársak életében vannak idők, amikor kölcsönösen ellenállnak nemi kívánságaiknak, „közös megegyezéssel”, „konszenzussal” (Vulgata). Megfékezik indulataikat, megsanyargatják testüket, nem hosszú ideig, hanem egy bizonyos időre. Csodálatra méltó az a józanság, mellyel a nőtlen apostol tanácsot ad a házas embereknek.
n Mi a célja az önmegtartóztatásnak? Az, hogy „az imádságnak szenteljétek magatokat”! Persze, nem arról van szó, hogy máskor nincs imádság. Nem azért gyakorolnak önmegtartóztatást, hogy imádkozhassanak, hanem azért imádkoznak, hogy a szóban forgó idő alatt a kísértésektől megóvják magukat.
n Erre szükség van, mert a nemi élet, nem bűn ugyan, de magában hordozza a veszedelmet, hogy úrrá legyen, és akadályozzon a hívő életben: „Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de én nem adatom valakinek hatalma alá.” (1Kor 6:12)
n „Azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok” (5. v.) Nincs helye semmilyen idealista képzelgésnek, sem kegyes önámításnak: e testben nincs elég erőnk, uralmunk önmagunk felett. Számoljunk erőtlenségünkkel, hogy képtelenek vagyunk huzamos ideig ellenállani nemi ösztöneinknek. Megkísért a Sátán. A házasság „szeplőtelen házaságya” óv meg a kísértéssel szemben.
n Az „ismét együvé térjetek” kifejezés egy engedmény, nem pedig parancs. „Ezt pedig kedvezésképen mondom, nem parancsolat szerint.” (6. v.)

Befejezés:
n  „Kívánnám pedig, hogy minden ember úgy legyen, mint én magam is.” (7. v.) Kétségtelen, hogy Pál nőtlenségére és önmegtartóztató céloz. Isten szolgálatában az önmegtartóztató nőtlenség egy kivételes és kívánatos dolog. „Aki házasság nélkül van, arra visel gondot, ami az Úré, mi módon kedveskedhessék az Úrnak” (1Kor 7:32). A korinthusiak közül mindenkinek kívánja ezt az állapotot. Miközben azonban dicséri a nőtlenséget, ugyanakkor azt kívánja, hogy minden férfiúnak saját felesége legyen (7:2), és a házasságot jó dolognak tartja (7:38). De szeretné, ha minden ember úgy lenne, mint ő maga!

n „Azonban kinek-kinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől, egyiknek így, másiknak úgy”. A nőtlenség nem egyéni elhatározás, nem vallásos nekibuzdulás kérdése. A döntés Istennél van. A kegyelmi ajándékot nem év választom ki magamnak. Az ajándékot csak elfogadni vagy elutasítani lehet. Nem mindenki nőtlen, nem mindenki szól nyelveken, nem mindenki gyógyít, hanem ki-ki azt teszi, amire „kegyelmi ajándéka” van.

2015. május 11., hétfő

A test szentsége - 1Kor 6:12-20


A test szentsége
1Kor 6:12-20
12 Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de én nem adatom valakinek hatalma alá.
13 Az eledelek a hasnak és a has az eledeleknek rendeltetett. Az Isten pedig mind ezt, mind amazokat eltörli. A test azonban nem a paráznaságnak rendeltetett; hanem az Úrnak, és az Úr a testnek. 14 Az Isten pedig az Urat is feltámasztotta, minket is feltámaszt az ő hatalma által.
15 Nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a Krisztusnak tagjai? Elszakítva hát a Krisztus tagjait, paráznának tagjaivá tegyem? Távol legyen. 16 Avagy nem tudjátok-e, hogy aki paráznával egyesül, egy test vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté. 17 Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ő vele. 18 Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik.
19 Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? 20 Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a melyek az Istenéi.

n Az erkölcsi tisztaság kérdését már említette az apostol, de most részletesen foglalkozik vele.
n Korinthusban a prostitíciónak kultikus keretet szabtak: Afrodité templomában több mint ezer papnő állt a férfiak szolgálatára. És amit megtérésük előtt szent dolognak tartottak, azt a korinthusiak megtérésük után is nehezen tudták bűnnek nevezni! Márpedig, a bűn minőségét nem a közvélemény dönti el, vagy az ország törvényei, hanem Isten.
n A korinthusiak hírhedtek voltak kicsapongásaikról. A férfi és a nő monogám kapcsolata mellett a férfiak kéjnőkkel (hetaira) és kultikus prostituáltakkal (hierodula) elégítették ki magukat, vagy homoszexualitás perverz szerelmi életet folytattak.
n A kéjnőkhöz való járás a nem-keresztyén görögök számára nem jelentett problémát – de a korinthusi hívők számára állandó probléma lett.

I. A test szabadsága – 12. v.
n A görög világban mutatkozó erkölcsiség a nőtlen férfiaknak kompromisszumot ajánlott: „a nemi kielégülés éppen olyan természetes dolog, mint az evés és ivás – ha tehát testi vágyad hajt, menj a kéjnőhöz”. Ez volt az a kompromisszum, amely visszhangra talált némelyeknél Korinthusban, főképp olyanok között, akiknek többet jelentett az emberi bölcselkedés, és az apostoli tekintélyre sem sokat adtak.
n Ők persze, a kéjnőkhöz való alkalmi eljárást nem kompromisszumnak, hanem ellenkezőleg, a megváltottak határtalan szabadsága jelének tekintették.
n Pál apostol nem a Tízparancsolattal kezdi, hanem azzal, hogy „Minden szabad nekem.”, ami egy szólás-mondás lehetett Korinthusban.
n De a keresztyén szabadságnak megvan a maga határa. Azért igazi szabadság, mert választhat, mint Édenben. Ha nincs döntési lehetőség, csak ösztönről beszélhetünk vagy a bűn uralmáról. „Aki a bűnt cselekszi, szolgája (rabja) a bűnnek.” (Jn 8:34) A határ nem annyira tilalom formájában jelentkezik, hanem sokkal inkább egy szerető újmutatás, intelem, figyelmeztetés formájában.
n A szabadságról szóló ismert mondás után Pál hozzáteszi: „...de nem minden használ”. Ezzel azt ajánlja, hogy a hívő döntse el, mi az, ami közelebb viszi őt Isten céljához.
n Szabad szerelemre, akár csak „alkalmi” érintkezésre a hetairákkal, hierodulákkal, a test ösztöneinek diktatúráját jelenti, mivel annak hatalma alá kerül. Az ilyen ember már nem szabad.
n „Minden szabad nekem, de én nem adatom valakinek hatalma alá.” Ez nemcsak Korinthusban volt így, hanem ma is így van, ahol megvetik az Isten által szabott házasság útját, és felcserélik a szentséget a testiességgel.

II. A test rendeltetése – 13-14. v.
n A kéjnek, a bűnnek megszállottjai nem biztos, hogy értették Pál szavait. Azt hangoztatták, hogy „az eledelek a hasnak és a has az eledeleknek rendeltetett”. Úgy vélték, hogy kéjvágyuk kielégítésében mutatkozik meg a szabadságuk. Pál elkezd a testről beszélni. A kéjnőkkel érintkezők szólás-mondás szerint „az eledelek a gyomor számára és a gyomor az eledelek számára van... tehát?” A folytatása valahogy így hangozhatott: „...a nő a testnek, és a test pedig a nő számára van”… Mintha a nemi érintkezést hasonlítani lehetne a szomjúság oltásához, vagy az éhség csillapításához.
n Pál vitatja, hogy ezek párhuzamba állíthatók lennének. A két dolog merőben különböző területre tartozik. Az emésztés, a „gyomor” a múlandó világhoz tartozik. „Az Isten pedig mind ezt (gyomort), mind amazokat (eledeleket) eltörli.” (13. v.) A test azonban több, mint a földi funkciók összessége, mert örökkévalóságra teremtetetett. A korinthusiak úgy beszélnek, mintha nem lenne lelkük, és nem lenne örök életük!
n Mai is így beszélnek azok, akik úgy vélik, hogy az ember nem több egy fejlett állatnál! De Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, szentnek és igaznak. A hívőnek teste pedig a Szentlélek temploma lett! Egykor pedig megdicsőítve, feltámasztva, új testet ölt!
n A test nem a mámornak, az alkohol hatásának, nem a cigarettafüst kábításának, és nem a paráznaságnak rendeltetett. „A test nem a paráznaságnak rendeltetett; hanem az Úrnak, és az Úr a testnek.” – 13. v. „Isten temploma szent – mondta a 3. részben – ezek vagytok ti!” (1Kor 3:17)
n A nemiség nem egy rajtunk kívül álló tényező, hanem mi vagyunk a nemiség! Éppen azért minden nemi cselekedetben benne van egész lényünk, szellemünk, lelkünk és testünk, ami Isten lakhelye! A paráznaság megtagadja azt a szentséget, amelyre Isten elhívta az embert.
n „Az Isten pedig az Urat is feltámasztotta, minket is feltámaszt az ő hatalma által.” – 14. v. Vagyis, Istennek a testtel nagyobb célja van – és az ítéletkor a testünkről is számot kell majd adnunk: „Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.” – 2Kor 5:10.

III. A test szentsége - 15-18. v.
n Megőrizni magunkat tisztának, és szentül élni a jelenvaló világon – alapvető követelmény. Csak így kerülhet sor arra, amit a Jelenések könyvében olvashatunk: „Akkor felele egy a Vének közül, és monda nékem: Ezek, akik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek? És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” – Jel 7:13-14.
n Elszomorító látni, hogy néha Isten népének tagjai is odadobják tisztaságukat, szüzességüket a világ módja szerint! A lelki ruhájuk így nem fehér többé.
n A Jelenések könyve ezzel az üzenettel zárul: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És íme, hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz.” – Jel 22:11-12.
n A testünk sajátos újraértékelést nyer azzal, amikor Krisztus tulajdonai lettünk. A Krisztus testének tagjai vagyunk – mint 1Kor 12:12-ben: „amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test; azonképpen a Krisztus is.”
n A hívőnek egy prostituálttal való érintkezése, Krisztus arculcsapását és meggyalázását jelenti: „aki paráznával egyesül, egy test vele… Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté.” (16. v.) Vagyis, a Krisztussal való egységet megtagadva, „elszakítva a Krisztus tagjait” (15. v.), egy parázna tagjaivá teszi önmagát, amikor vele egyesül. Egy kéjnő lép a Krisztus helyébe! Ez nemcsak a házassági szövetség megrontása, hanem a Krisztussal kötött szövetség megtagadása.
n A házasságon kívüli nemi érintkezés is egy testi közösség a férfi s nő között. Azonban Krisztusnak a gyülekezettel, a menyasszonyával való közössége kizárja annak lehetőségét, hogy a hívő mással is közösségben lehetne! Ugyanolyan helyzet áll fenn, mint a házasságban. „Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ő vele.” – 17. v.
n Aki a feleségének igent mondott, nem mondhat igent másnak is, mivel ez a közösség megkívánja a szövetséget, a teljes elkötelezettséget.
n A házassági egység egy titok, mert hűség és életközösség jellemzi, és ugyanilyen titok a Krisztussal való szövetség, mert hűségre és elkötelezettségre épül. A házasság hasonlít arra a lelki kapcsolatra, amely Krisztus és az egyház között van (Ef 5:22-23).
n Egy kéjnővel való közösségnek mélységesen romboló hatása van az ember személyiségére nézve. Direkt önrombolás ez, mert Krisztustól eltávolodva, szabad elhatározásból szakítja szét a házasságnak és a Krisztushoz tartozásnak köteleit, a bűn rabjává válva. „Kerüljétek a paráznaságot! Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik.” (18. v.)

IV. A test tulajdonosa – 19-20. v.
n Vannak, akik arra hivatkoznak, hogy testükkel azt tehetnek, amit akarnak, mert az az övék. Ez nem igaz, mert ha testünk nem az Úré, akkor a bűnnek van odaszánva: „13 Ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek.” (Róm 6:13) 16 …akinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek; vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? 17 De hála az Istennek, hogy jóllehet a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtek a tudomány azon alakjának, a melyre adattatok. 18 Felszabadulván pedig a bűn alól, az igazságnak szolgáivá lettetek.” (Róm 6:16-18)
n A befejező versekben Pál apostol újra kitér arra, hogy testünk a Szentlélek temploma. A test nem teher, nem börtöne a léleknek, ahogyan a gnosztikusok hirdették, hanem szentély, templom. „Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” (19. v.) Az avatta a testet szentéllyé, hogy Istennek adtuk, odaszenteltük, mint kedves áldozatot (Róm 12:1-2), hogy az Isten lakóhelyévé váljék.
n Ettől kezdve a test Istent dicsőíti: „Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a melyek az Istenéi.” (20. v.) Ez érvényes egyénenként a hívekre, és érvényes a hívők közösségére, a gyülekezetre is.
n A keresztség, amely Krisztussal való azonosulásunk kifejezése, valójában templomszentelés. Ezzel fejezzük ki, hogy azonosultunk Vele.
n De a felszentelt templom lerombolható, megszentségteleníthető, megfertőztethető, az által, hogy az ember saját céljaira használja, Isten akaratán kívül. „Nem a magatokéi vagytok!” Ha ez valóban így van, akkor nem rendelkezhetsz a testeddel, megváltoztatva annak rendeltetését. Nem te vagy a tulajdonos!
n Még az sem mindegy, hogy az imádatot milyen testhelyzetben végzed! Nem mindegy, hogy hogyan bánsz a testeddel a munkában, a pihenésben, az evésben, a böjtölésben, a szenvedésben, a betegségben. Arra hívattattunk, hogy dicsőítsük Istent a testünkben.

n 3 Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, 4 hogy mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével, 5 nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent.” (1Thessz 4:3-5)